Beszámoló a balatoni sátortáborozásról és a második napközis táborról

2008. augusztus 22.

Sikeresen zajlott le új vállalkozásunk, a sátorozás a Balatonnál. Bár a táborozás két hete a nyár legcsapadékosabb két hetére esett...

60 gyermek zsivaja verte föl a balatonszárszói falu csöndjét az iskolazárást követő hétfőn. Köszönhetően a 3 és 4 napos táborok összevonásának, a sümegi és a budapesti régióból sok gyermek vállalta, hogy beveszi a balatoni falu iskoláját.

A táborozás sátorállítással kezdődött. A nagyok segítségével felállítottuk a 15 sátrat, és mindenki elfoglalta luxus-lakosztályát. Volt mini szakosztály is 5 évesekkel, de voltak kiskamaszok is.

A kora reggeli futások, gimnasztika, majd az edzések, balatoni fürdőzés szokásos izgalma mellett a sátorozás sikeredett a legérdekesebbre. A második éjszakát megelőzően, a takarodó után a jóslatok igaznak bizonyultak, és hatalmas vihar látszott kerekedni. Villámgyors evakuációs és logisztikai manőverrel a gyermekeket és szükséges csomagjaikat bejuttattuk a tornaterembe - és nem hiába. A vihar nem késett, és elmosott mindent az udvaron. A harmadik éjszakát már a teremben töltöttük, kellőképpen belakva (lelakva?) azt.

A rossz időre való tekintettel a harmadik napra élményfürdőt szerveztünk a gyerekeknek. A siófoki Galerius fürdőhotel izgalmas kikapcsolódást jelentett.

Az ifjú harcosok megismerkedhettek a karate tudományával is, köszönhetően annak, hogy megismerkedtünk a helyi, Somogyi Péter vezette karatés csapattal. Közös edzést tartottunk, és sikerének köszönhetően jövőbeni együttműködést céloztunk meg.

Az öt napos harcosképző idén sem cáfolt rá a nevére. 20 diák vállalta a kőkemény kiképzést, amelyben a korábbi táborhoz hasonló vihar miatti kényszerű ki- és beköltözés a legfinomabb esemény volt.

Kora reggel futás és tanren, erősítés egy órában. A tanulóknak délelőtt és délután 2-2 óra igen kemény, még felnőtteknek is erőpróbáló edzésen kellett részt venni. Edzések közben szabad sportolás a strandon és a focipályán. A tábor érdekessége a karatésokkal történt közös edzés, küzdelmek és igazi harc gyakorlása. Reggel meditációs gyakorlatot végeztünk, és nem kis meglepetésünkre a diákok sokkal közelebb állnak a megvalósításhoz, mint az azt görcsösen kutató felnőttek - azaz mi. A harcosok kemény megpróbáltatásait e héten is élményfürdőzéssel enyhítettük. A harci és a meditációs gyakorlás hagyományát (no és persze az élményfürdőzését) jövőre is folytatjuk!

Külön köszönet a konyhás néniknek a sok finomságért és szokatlanul jó bánásmódért!

A napközis táboron 15 fő vett részt, a dolgok a tavalyi menetrend szerint alakultak. Nagyon jó csapat jött össze, és az idő is kegyes volt hozzánk: gyorsan és jó hangulatban telt a hét. A fiatalok megtanultak gurulni, esni, ütni, gyors harci alkalmazásokat végrehajtani, no meg "botugrani"...

Pénteken, a reggeli edzést követően alternatív programot szerveztünk, és elmentünk a Csodák Palotájába. A gyermekeket az azt követő pizzázás után (szüleikkel) útjára engedtük, de remélhetőleg találkozunk még a jövőben!