Balatoni edzőtábor 2010 - programarzenál
2010. február 25.
Nyári táborunk ismét megrendezésre kerül, ám ezúttal komoly változásokat eszközöltünk a szervezésben.
A tavalyi évek tapasztalata alapján idén egy 5 napos tábort csinálunk, több oktató külön-külön foglalkozik a korosztályokkal.
Alapvető koncepció a szolgáltatás (programok) bővítése volt. Minden napra egy nagy program - lett az alapelv, persze az edzések mellett. A három teljes napra három kirándulással egybekötött programot szerveztünk hát: fürdőzés a balatonlellei csúszdaparkban (rossz idő esetén a siófoki, fedett Galerius élményparkban), hajókirándulás Badacsonyba, izgalmas ügyességi kalandozás a zamárdi kalandparkban.
A táborhely ismét Balatonszárszón lesz, a József Attila Általános Iskolában - és maradunk a kalandos sátorozásnál!! Az Alapítvány professzionális sátrakat biztosít a gyermekek számára, amely igen vadregényessé teszi az idei táborozást is. Mindamellett a kulturált tisztálkodás, étkezés, edzés lehetősége az iskolaépületben adott.
Az oktatók és segéderők száma az eddigiekhez hasonlóan idén is lehetővé teszi a legkisebbek jelenlétét is. Az igényesen kialakított strandnak és a sekély vízmagasságnak köszönhetően a fürdőzés nyugodt körülmények között, felszabadultan történhet.
Időpont és ár:
július 5-9. (H-P) (4 éj)
29.000 Ft/fő (amely magában foglalja az összes költséget), azaz
az összes utazás (vonatozás, hajózás), program (élményfürdő, Badacsony, kalandpark), az étkezés, a szállás és az oktatás teljes költségét.
A jelentkezési határidő: március 27. A jelentkezés a tábordíj foglalójának, azaz 10.000 Ft-nak a befizetésével válik aktívvá. A helyszűke és a túljelentkezés miatt sajnos kénytelenek vagyunk jelentkezési sorrendet felállítani. Kérjük szíves megértésüket!
Kedvcsinálónak, kérjük, olvassák el egy korábbi táborról szóló beszámolónkat honlapunkon.
Mindenkit szeretettel várunk!





