Balatoni kalandtábor összefoglaló - 2011.
2011. július 18.
A tábor alatt elgondolkodtunk, és kiszámoltuk, hányadik nyári táborunkat szervezzük már. A tizenkettediket, ugyanis 2000-ben kezdtük, és azóta töretlen a táborok megvalósítása.
Mindamellett sok dolog változott. Az első tábort Lakitelken tartottuk, ahol jurtában aludtunk, aztán Balatonföldváron, ahol szállodában, ráadásul kettőben is ?, onnan "áthajóztunk" Zánkára, ahol hat nyarat töltöttünk "úttörőkként barakkokban", és már negyedik éve sátorozunk Szárszón.
A gyermeklétszám növekedésével csoportot bontottunk, Zánkán 3, 4 és 5 napos táborokat szerveztünk az egymást követő hetekre, Szárszóra már csak kér tábor maradt, majd végül összevontuk azokat is, és nagyobb létszámban, de közösen táboroznak kicsik és nagyok.
A tábor tematikáját illetően korábban szinte csak az edzésekre koncentráltunk, fürdésekkel kiegészítve, két éve azonban nagy hangsúlyt fektetünk komoly programok kidolgozására, így a teljes napokon óriásikat kirándulunk, kalandparkozunk, élményfürdőzünk az edzések mellett.
Ezekkel a programokkal zajlott az idei tábor is...
Az első nap a szokásos sátorállítással, körletkialakítással zajlott, ugyanakkor imádkoztunk az égiekhez, hogy forduljon jobbra az idő. A gyerekek nagy része már érezni vélte a bőrén a nyári meleget (annak ellenére, hogy még mindig hosszú gatyában és pulcsiban voltunk), lerontottak a Balatonra és fürödtek...brrr.

A második nap meghozta a nyári meleget. Kellemes volt a hajókázás, majd a séta is fel a tihanyi apátsághoz. A programot egy óriási fagyizás dobta fel, meg kardozás, ahol csapatunk két apródja, Bátor és Zoárd vitézek próbálgatták frissen vásárolt fafegyvereiket a nagyobbakon, hatalmas önbizalommal.

Szerdán a zamárdi kalandparkba rontottunk a reggeli után, hogy sok idő legyen mászni. Idén a tumultust elkerültük, ezért a nagyok végigmászhatták a hosszú kötélpályákat, többször is átsiklottak a tó fölött, és tették ezt nagy-nagy élvezettel. De két és fél óránál tovább senki sem bírta, lerogytunk az étterem teraszán, és vártuk a pizzát...

A csütörtök Balatonlelléé volt. Óriási meleg, hűvös víz, megunhatatlan pancsolás. A fagyi itt is sokat segített, no meg a jegeskávé, igaz, az csak az oktatóknak, akik viszont Szárszó óta jegeskávé-elvonókúrán vannak.

Pénteken sátort bontottunk, ebédeltünk, majd vonatra pattantunk, és élveztük a MÁV nyújtotta örömöket: ezer fok, verejtékező homlokok és egy 40 perces késés. Szerencsére a gyerekek rugalmasak, és mi, oktatók próbálunk tőlük tanulni...
Hazaértünk, szerencsésen. Nagyszerű tábor volt, sok kalanddal, edzéssel, jó hangulatban! Már dolgozunk a jövő évin!!!

A táboron készült sok-sok kép megtekinthető:
https://picasaweb.google.com/home vagy http://www.facebook.com/keiko.aikido.alapitvany








