"Látszik, hogy a piros övesek már tudnak valamit!"

2011. október 18.
Karches Károly oktató beszámolója a kistarcsai kölyök aikidó bemutatóról.

A címben szereplő mondat egy édesanya szájából hangzott el 2011.10.08-án, a kistarcsai Simándy Általános Iskola tornatermében, ahol az Alapítvány kistarcsai növendékei először mutathatták meg tudásukat a nagyobb közönségnek. Az eseményre az általános iskola nyíltnapja alkalmából került sor, ahova az ifjú harcosok közül is sokan járnak, így közvetlenül tanáraiknak, barátaiknak és azok szüleinek mutathattuk meg, hol járunk a harcossá válás rögös ösvényén.

Mivel a gyakorlottabbak mellett több kezdő tanítványom is igen lelkes érdeklődést mutatott a bemutatón történő szereplés iránt, úgy döntöttem, nem egy "hibáktól mentes, tökéletes" bemutatóra fogunk felkészülni, annál is inkább, mivel három edzés állt a rendelkezésünkre, hanem egy edzésünket fogjuk dióhéjban a szülők és az érdeklődők elé tárni.

Az Alapítvány és az oktatók munkájának bemutatása során beszéltem néhány percet az oktatási céljainkról, kiemelve a helyes tartás mindenkori fontosságát. Ismertettem a tanítványok övvizsgájával együtt járó bizonyítvány tartalmát, és meséltem az évenkénti versenyekről, valamint a nyári- és napközis táborok örömteli edzéséről is. Ezt követően pár mondatban beszéltem az aikidó és aiki alapú harcművészet eredetéről. A szerencsésebb nézők talán hallhattak is valamit ebből, mivel a tornaterem levegőztetéséért felelős ventilátort csak eddigre sikerült kikapcsolni, amiért utólag is igen hálás vagyok!

A bemutató következő blokkja - immár teret adva a mozgásnak is - az edzések kevésbé látványos, de bemelegítés és testhasználat szempontjából annál fontosabb részét fedte fel az érdeklődők előtt, sorba véve néhányat azokból a játékos mozgásból, melyek egyszerre fejleszthetik a gyermek tartását, erejét és kitartását.

Ezt követően a földharc elemeiből építkező rész következett. Bemutattunk néhány technikát, majd a leszorítási sorunkat és az eddigiek földharc során történő alkalmazását is. A címben szereplő mondat valahol ekkor hangozhatott el, hiszen valóban van különbség a korábban kezdett és az idén fehér övet öltők mozgása és harci képességei között, bár személyes véleményem, hogy a bemutató során mindenki a legjobbat hozta ki magából!

A földharc után az ifjú harcosok szeizában mutattak be néhány gyakorló technikát, amit álló gyakorlatok szemléletes ismertetése követett.

A bemutató végén a jelenlévő gyerekek közül az érdeklődők feljöhettek a tatamira és a gyakorlottabbakkal vagy barátaikkal párt alkotva, kipróbálhattak néhány egyszerűbb feladatot. Ennek a blokknak a sikerét jelezte, hogy az ifjú harcosok érdeklődésének eredményeként a maradék 15-20 percre megduplázódott a szőnyegen gyakorlók száma.

Az egész bemutató közel egy órán át tartott, ami alatt az Alapítvány tanulói (is) példás fegyelemmel és az átlagosnál nagyobb odafigyeléssel teljesítették a rájuk szabott feladatokat.

Így tovább Harcosok!

Szeretném külön megköszönni a meghívást Adamcsekné Farkas Máriának, Dr. Faludi "Izom" Zolinak pedig a munkáját, amivel az első nyilvános szereplésünket segített zökkenőmentesebbé tenni.